Heti Sámán

Őszintén szólva fogalmam sincs, miről is szól pontosan ez a blog. Talán nem más, csak REAKCIÓ. (Kéne erre magyar szó)

Utolsó kommentek

HTML

Friss topikok

Krisztusban kedves testvérek, fejekben keresztes agyrémek

2009.11.07. 21:19 | ZeromorphemX | Szólj hozzá!

A katolikus püspöki kar körleveléről lenne szó. Hát lássuk először a levelet, aztán reagálnék is rá, mielőtt rászáradna a képernyőre.

(IDÉZET KEZDETE)

"Krisztusban Kedves Testvérek!

Szent István király intelmei ma is időszerűek. Közülük az első a katolikus hit megőrzésére vonatkozik. Mi, akik mint püspökök a tiszta katolikus hit őrei vagyunk, nem hagyhatunk figyelmen kívül néhány olyan jelenséget, amely napjainkban híveink körében is terjed.

Azt tapasztaljuk, hogy ismét erőre kapott egyfajta pogányság. Ahogyan Szent István halála után, úgy most is támadja a kereszténységet. Néhány évvel ezelőtt még az elvilágiasodást tartottuk szinte az egyetlen veszélynek. Bár továbbra is jelen van népünk körében ez a fogyasztói szemlélet, az élvhajhászás és a hedonizmus bálványa, ma az újpogányság szelleme is erősödik.

A kommunista évtizedek alatt próbáltak mindent elfelejtetni, ami magyar és keresztény azonosságunkat erősítette. Kisebbrendűségi érzést tápláltak belénk, azt sulykolták, hogy utolsó csatlósok vagyunk, nacionalisták és soviniszták. Ehhez újabban a kirekesztő és a rasszista jelzőt is hozzáteszik. Mindezeket a szeretettel ellenkező magatartásokat határozottan elutasítjuk. Szükséges és jogos, hogy helyes öntudatra ébredjünk, keressük, újra tudatosítsuk igazi értékeinket, magyar örökségünket kulturális, történelmi és tudományos területen egyaránt. Ennek része az is, hogy megerősödjünk keresztény öntudatunkban, hiszen a krisztusi kinyilatkoztatás magyar kultúránkban is megtestesült, azt megnemesítette és megszentelte. Ezeréves magyar kultúránk a keresztény hit nélkül nem érthető. Ezt az öntudatra ébredést mi is nagyon fontos keresztény és magyar feladatnak tekintjük.

Sajnos azonban ennek az öntudatra ébredésnek vannak vadhajtásai is. Ezek egyike a különböző vallási elemeket keverő ún. „ősmagyar szinkretizmus“. Ez a jelenség azért is nagyon veszélyes, mert kereszténynek tűnő vallási nyelvezetet használ és könnyen megtévesztheti még a vallásukat gyakorló hívőket is. Ezek közé tartoznak a Jézusról és Szűz Máriáról szóló tudománytalan állítások. Ilyenek pl. a „Jézus, pártus herceg“-elmélet, vagy a táltosok, a sámánok és a pogány ősmagyar vallás egyéb valós vagy vélt elemeinek újraélesztése. Olykor még a legnemesebb hagyományőrző mozgalmakat is felhasználják arra, hogy a pogányságot népszerűsítsék. Keresztény hitünk nem pusztán az ember istenkeresésének az eredménye, hanem Isten kinyilatkoztatásán alapul, amely Krisztusban teljesedett be. Ő az út, az igazság és az élet az egyének és a nemzetek számára is.

Ezért kell megemlítenünk a hitünk igazságát fenyegető egyéb veszélyeket is, mint pl. az okkultizmust, a spiritizmust és a bálványimádás különböző formáit.

Arra kérjük katolikus testvéreinket, hogy óvakodjanak minden ilyen megtévesztő kezdeményezéstől.

Pál apostol figyelmeztetése napjainkban is időszerű: „Mert jön idő, amikor az egészséges tanítást nem hallgatják szívesen, hanem saját ízlésük szerint szereznek maguknak tanítókat, hogy fülüket csiklandoztassák. Az igazságot nem hallgatják meg, de a meséket elfogadják“ (2Tim 4,3-4).

Katolikus hitünk elleni támadás érkezik a szélsőségesen liberális eszmék irányából is, amelyek a relativizmus diktatúráját erőltetik ránk, azt a szemléletet, amely kétségbe vonja magának az igazságnak a létét. Ez az irányzat az élet tisztelete helyett a halál kultúráját terjeszti. Tagadja vagy relativizálja a férfi és a nő különbségét, valamint a házasságot és a családot. Ezzel szemben mi elfogadjuk a teremtő Isten tervét az emberről, a családról, a kultúráról, a nemzetről. A globalizációval szemben a katolicitást valljuk. A katolikus igazság nem nemzetközi, hanem nemzetek feletti, de hogy konkrétan létezhessen, a nemzeti kultúrákban kell megtestesülnie.

Katolikus hitünket kikezdheti az a felfogás is, amelyet így szoktak megfogalmazni: „vallásos vagyok a magam módján“. Csak akkor vagyunk és maradunk katolikusok, ha az Egyház élő hitével összhangban hiszünk, mert egyedül egyházának ígérte meg Jézus Krisztus: „Én veletek vagyok minden nap a világ végezetéig“ (Mt 28,20).

 

a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia"

(IDÉZET VÉGE)

 

Ezt förmedték papírra, illetve digitekre, azután a templomokban fennhangon légrezgésekbe is a Názáreti állítólagos követői (valójában nem azok de ez most lényegtelen). Agypiskótát kapok attól, hogy kötelezővé akarják tenni a kereszténységet, illetve összemossák a magyarsággal, pedig ennyi erővel akár muzulmánok is lehetnének. Tisztázzuk: a nemzeti hovatartozás, az hovatartozás, a vallás/hitvilág pedig az, hogy mit hisz el/tart elképzelhetőnek/tart valószínűnek a világ kapcsán a delikvens, és aki ez utóbbi terén jahvizmusra akar kötelezni, akármilyen történelmi/kulturális/anyjakínja alapon, az menjen már el a sunyiba! Fogjákl már föl ezek az emberek, vagy mik, hogy nem hiszem el az egész jehovás(/elohimes/allahos) hóbelebancot. Vallásom nincs, sámánista világképem van (vagy a sámánizmust nevezhetjük vallásnak, hogy a hülyék és laikusok[nem ugyanaz] is megértsék.)

DE! Egy ponton egyet kell értenem a püspöki karral. Ez pdig a hülyeség bírálata, történetesen az, amit ők ősmagyar szinkretizmusnak neveznek. Már érintettem ezen a blogon egy ilyen jelenséget. Na de majd odajutunk ennek a levélnek az elemzésekor is.

A pogányozásuktól viszont fölmegy a vérnymásom, úgyhogy jöjön hát a részletes

REAKCIÓ:

Azt tapasztaljuk, hogy ismét erőre kapott egyfajta pogányság. Ahogyan Szent István halála után, úgy most is támadja a kereszténységet

Amennyiben a puszta létünk támadást jelent, mindenképpen (itt minden újpogányra gondolok, bármilyen kategorizálás nélkül) Gyakorlatilag ugyanis teszünk a kereszténységre, nem pedig támadjuk, ti támadtok minket. Ez a levél persze a saját híveitekhez szólt, naná. De ez már a bicskanyitogatás csúcsa, és megtöltötte a nemzeti sajtót, és olyan bizarr képet sugároz, mintha a nemzeti embernek holmi kereszténységhez kellene tartoznia, ami pedig nyilvánvalóan abszurdum.

Néhány évvel ezelőtt még az elvilágiasodást tartottuk szinte az egyetlen veszélynek. Bár továbbra is jelen van népünk körében ez a fogyasztói szemlélet, az élvhajhászás és a hedonizmus bálványa, ma az újpogányság szelleme is erősödik.

Örüljetek neki, mi legalább nem követjük a fogyasztói szemléletet. Bár a (elsősorban a valódi sámánizmussal járó) gyakorlatias életszemlélet talán nem túl szimpatikus nektek, akik a vak hitet és a - nyíltan meg is fogalmazott - birkanyáj szellemet, furcsa bamba szakralitást tartjátok a szellemi fejlődés csúcsának. Nem lehet, hogy a kereszténység nem igazán aktuális egy olyan világban, ahol kémia, biológia, kvantuumfizika, informatika, űrkutatás létezik? Nem lehet, hogy az idő most igazolja a gondolkodás terén valóság alapú szemléleteket? Nem tudom, ez csak tipp. De a középkornak vége.

A kommunista évtizedek alatt próbáltak mindent elfelejtetni, ami magyar és keresztény azonosságunkat erősítette. Kisebbrendűségi érzést tápláltak belénk, azt sulykolták, hogy utolsó csatlósok vagyunk, nacionalisták és soviniszták. Ehhez újabban a kirekesztő és a rasszista jelzőt is hozzáteszik.

Keresztény kihúzva, a többivel egyetértek.

Szükséges és jogos, hogy helyes öntudatra ébredjünk, keressük, újra tudatosítsuk igazi értékeinket, magyar örökségünket kulturális, történelmi és tudományos területen egyaránt.

Pontosan... na de várjunk csak, mi jön itt?

Ennek része az is, hogy megerősödjünk keresztény öntudatunkban, hiszen a krisztusi kinyilatkoztatás magyar kultúránkban is megtestesült, azt megnemesítette és megszentelte.

Öreganyátok térde kalácsa! Nincs semmiféle keresztény öntudatom, amelyben meg kellene erősödnöm, a Názáreti kinyilatkoztatása magánügy, a magyar kultúrán nem mutat jól - bár lássátok kivel van dolgotok, elviseljük, és nem akarjuk meghazudtolni, ahogy teszik ezt némely nagyonkeresztény figurák, akik ki akarják radírozni őseink sámánizmusát, mint K1 a számokat, pedig az a szemlélet tette lehetővé, hogy a pusztában - a valódi világban életben maradjanak, és mi is itt legyünk most.

Ezeréves magyar kultúránk a keresztény hit nélkül nem érthető.

Aláírom. Mint említettem, nem akarjuk kiradírozni. Most viszont most van, mi pedig a jelen valóságában élünk.

Sajnos azonban ennek az öntudatra ébredésnek vannak vadhajtásai is. Ezek egyike a különböző vallási elemeket keverő ún. „ősmagyar szinkretizmus“. Ez a jelenség azért is nagyon veszélyes, mert kereszténynek tűnő vallási nyelvezetet használ és könnyen megtévesztheti még a vallásukat gyakorló hívőket is.

Hozzáállás kérdése. Szerintem azért veszélyes, mert pogánynak tűnő külsőségeket használ, miközben ízig vérig (igen a nyelvezete is, és mindene) keresztény. A ti szektátok, oldjátok meg ti. Ez a keresztény szellemiség vadhajtása. A pogány ember elég széles látókörű ahhoz, hogy ne maszatolja össze a vallást a nemzeti identitással, de egy keresztény erre nem képes. Ti csináltátok ezt. Ezek az emberek keresztények, akik ősmagyarkodni akarnak, de nem tudnak lemondani a kereszténységről, ezért kutyulnak. Számunkra is legalább olyan felháborító, mint számotokra, és hogyha pogányanyázás helyett tényleg magyarként viselkednétek, lehetne tenni ez ellen együtt, mert ez baromság, bomlasztó idiotizmus.

Ezek közé tartoznak a Jézusról és Szűz Máriáról szóló tudománytalan állítások. Ilyenek pl. a „Jézus, pártus herceg“-elmélet,

Erről a jelenségről már szóltam a Varga Csaba kritikámban. Ez a hülyeség minősített esete, amely gyakorlatilag az önfényezésen, és az "ettől most hú de valaki vagyok" szindrómán alapul. Szóval, mint látjátok, egyet is érthetnénk, ha nem folytatnátok ilyenekkel, hogy dörgölőzne hozzátok a bolhás perzsamacska:

vagy a táltosok, a sámánok és a pogány ősmagyar vallás egyéb valós vagy vélt elemeinek újraélesztése. Olykor még a legnemesebb hagyományőrző mozgalmakat is felhasználják arra, hogy a pogányságot népszerűsítsék.

Ez aljas volt! Ti talán nem népszerűsítitek a kereszténységeteket ilyen alkalmakkor?! Annyi jézusáldása, meg miegyéb hullik a legnemesebb rendezvényeken is, hogy komolyan esernyő kell hozzá! És szólunk egy rossz szót?! Mondunk bármi rosszat rólatok?! Nem, ez bizony a ti asztalotok, szeretet gyermekei. Ti vagytok, akik csak magukkal tudnak együtt élni. Ti vagytok annyira kicsinyesek, hogy számít nektek ilyen pitiáner dolog. Pedig mi igazán anyázhatnánk, ugyanis mi voltunk itt előbb, és mindig is mi leszünk itt itthon legelsősorban. A pogány hagyomány nem hagyomány? Annak az őrzése baj? Másszatok fel az uborkafára akkor!

Keresztény hitünk nem pusztán az ember istenkeresésének az eredménye, hanem Isten kinyilatkoztatásán alapul, amely Krisztusban teljesedett be. Ő az út, az igazság és az élet az egyének és a nemzetek számára is.

Jól mondjátok, a TI keresztény hitetek. Amit mi - már elnézést de - marhaságnak tartunk. Ami a magánügyünk, és nem tukmáljuk senkire. A ti hitetek isteni kinyilatkoztatáson alapul - amit persze ember tett meg a gyakorlatban de az mellékes. Köszöntem szépen. Van itt ilyen is, hogy aszongya:

Ezért kell megemlítenünk a hitünk igazságát fenyegető egyéb veszélyeket is, mint pl. az okkultizmust, a spiritizmust és a bálványimádás különböző formáit.

Igen a kereszténység a beképzeltség vallása (Jehova hagyomány másik két tagjával együtt). Hogy a faszba képzelheti azt magáról bárki, hogy ő aztán már pedig birtokolja az egyetlen igaz tudást?! A pofátlanság csúcsa. És mindezt amellett, hogy szóban pedig a saját gyarlóságáról beszél, és Jahvét dicsőíti. Valójában viszont ez az egész feltétlen és meggyőződéses hit, meg az "egyetlen igaz vallás/egyetlen igaz hit" szöveg csak úgy lehetséges egy ember fejében, ha magát képzeli a mindenkinél okosabb nagyokosnak. Aki nem képzeli ezt magáról, az nem fog ilyet mondani.

Arra kérjük katolikus testvéreinket, hogy óvakodjanak minden ilyen megtévesztő kezdeményezéstől.

Hát kérjétek őket, de minket hagyjatok békén!

Pál apostol figyelmeztetése napjainkban is időszerű: „Mert jön idő, amikor az egészséges tanítást nem hallgatják szívesen, hanem saját ízlésük szerint szereznek maguknak tanítókat, hogy fülüket csiklandoztassák. Az igazságot nem hallgatják meg, de a meséket elfogadják“ (2Tim 4,3-4).

Ez már eljött kétezer éve. Illetve korábban, valahol Mózesnél, meg volt valami Ábrám is. Illetve a túrót, erről szól az egész emberiség történelme. Meg azokról a mókamesterekről, akik tudni szokták az "igazságot", és különböző bulikat rendeznek az igazságuk védelmében. Ez csúcs, pont most reagáltam, hogy beképzeltségen alapul a vallásotok, és basszus pont egy ilyen idézet kellett ide, alig pár sorral lejjeb? Jó, végülis csak ilyen van nektek. Mondom, a keresztény első sorban saját tökéletességében hisz, és csak ennek folyománya a Jézus, meg Jehova, meg egyebek megcáfolhatatlan igazságában való meggyőződéses hit. A fülcsiklandoztatásról inkább nem is mondok semmit.

Katolikus hitünk elleni támadás érkezik a szélsőségesen liberális eszmék irányából is, amelyek a relativizmus diktatúráját erőltetik ránk, azt a szemléletet, amely kétségbe vonja magának az igazságnak a létét. Ez az irányzat az élet tisztelete helyett a halál kultúráját terjeszti. Tagadja vagy relativizálja a férfi és a nő különbségét, valamint a házasságot és a családot. Ezzel szemben mi elfogadjuk a teremtő Isten tervét az emberről, a családról, a kultúráról, a nemzetről. A globalizációval szemben a katolicitást valljuk. A katolikus igazság nem nemzetközi, hanem nemzetek feletti, de hogy konkrétan létezhessen, a nemzeti kultúrákban kell megtestesülnie.

A katolikus hitetek nem érdekel, de a liberalizmus a valóságot támadja, és az a gubanc. (Jelzem a valóságot támadja az "ősmagyar szinkretizmus" is, csak másfelől) Ha nem anyáznátok folyton, ezen a fronton is egyetérthetnénk. Az más kérdés, hogy a kereszténység is globalizáció, amivel szemben mi bizony ellenállunk, de ezt a dolgot magyar emberként talán félre lehetne tenni. Elsősorban persze nektek azzal, hogy nem akartok minket globalizálni.

Katolikus hitünket kikezdheti az a felfogás is, amelyet így szoktak megfogalmazni: „vallásos vagyok a magam módján“. Csak akkor vagyunk és maradunk katolikusok, ha az Egyház élő hitével összhangban hiszünk, mert egyedül egyházának ígérte meg Jézus Krisztus: „Én veletek vagyok minden nap a világ végezetéig“ (Mt 28,20).

Naná. A Názáreti persze még tagadta az egyházat, de ti, mint az ő követői még saját mesteretektől is jobban tudjátok.

 

Ennyit tehát a püspöki kar körleveléről.

Agyrém! Még szerencse, hogy nem olyan minden keresztény, amilyenné az egyházuk akarja tenni őket, mert nagyobb szarban volnánk országos szinten, mint azt elképzelni tudnánk. A normál civil keresztényekkel nagyon jól együtt lehet működni a való életben, de ezek a legkevésbé sem normál "tisztségviselő" figurák igazán hazamehetnének kapálni.

Tisztelettel: Zeromorphemix

Címkék: vallás pap keresztény pogány újpogány hhitvilág

A bejegyzés trackback címe:

https://hetishaman.blog.hu/api/trackback/id/tr971507971

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.