Heti Sámán

Őszintén szólva fogalmam sincs, miről is szól pontosan ez a blog. Talán nem más, csak REAKCIÓ. (Kéne erre magyar szó)

Utolsó kommentek

HTML

Friss topikok

Sámánok vagy táltosok

2010.09.07. 18:43 | ZeromorphemX | Szólj hozzá!

Igen, ezúttal azzal a téveszmével foglalkozunk, hogy a táltosok nem sámánok, hanem magasabbrendű blablabla, nem pedig őrjöngő-fetrengő blablablablabla (egy szubkultúra tévhitéről van szó, biztos sokan nem hallottak még róla, őket őszintén irigylem) Azért került elő, mert megint rábukkantam egy "Mi a különbség táltos és sámán között" oldalra. Semmi, de az a baj, hogy már a megközelítés is rossz. Az oldalt nem nevezem meg, mert az írójával semmi bajom, sőt, ellenkezőleg, de ez a dolog egészen egyszerűen nem igaz. Azért jutott eszembe reagálni, mert gyakran felbukkanó tévhitről van szó, honlapokon, fórumokon, Magyar Demokratában, stb.

Mielőtt rátérnénk a lényegre, szeretném leszögezni, hogy MINDEN amit a táltosokról tudunk, mondom MINDEN tipikus sámánista jellegzetesség. És MINDEN, mondom, MINDEN, amit fel szokás hozni a sámán-táltos különválasztásra, önjelöltek utólagos hagymáza. (Ez azoknak szól, akik elhiszik az említett áltudományos téveszmét.) A dolog két frontról táplálkozik, ezek egyike pedig éppen az önjelölt new-age táltos, akinek nem hogy semmi köze a valódiakhoz, de sok esetben még csak nem is ért a dologhoz, és miután semmiféle sámáni jellemzőt magán felmutatni nem tud, megideologizálja, hogy "de úgy is jó lesz", mert annyira ragaszkodik önjelölt táltosi státuszához. Ez nagyon fontos dolog, ugyanis bármilyen szerepkörben tipikus önjelölt _____k (ide akármi behelyettesíthető) azon eljárása, amely szerint, amennyiben nem képesek megfelelni a valódi _____ság/ség követelményeinek, akkor megideologizálják, hogy úgy is jó az, ahogy ők vannak/csinálják, majd hamar tovább lépnek a "sőt, gyakorlatilag így A jó" fokozatra, tulajdonképpen észrevétlenül felülírnak bizonyos dolgokat. A másik front egyszerűen azoknak a köre, akik a magyarságot bármilyen közegnél felsőbbrendűnek szeretnék tudni, az ő esetükben jóval egyszerűbb, mindösszer néhány neuront igénylő műveletről van szó a történelemhamisítás szempontjából. A laikusok aztán, önhibájukon kívül hülyeséget hallanak. És ha az a hülyeség szépen meg van ideologizálva, majd ugyanolyan harciasan védi, mint az eredeti hülyék tennék. De most akkor elmondanám, hogy miért is hülyeség mindez:

1. Az utólagos önjelölt hülye műtáltos bajkeverők NEM táltosok. A táltosok a keresztények "jó"voltából eltűntek a hagyományaik jó részével együtt sajnos.

2. A népi gyógyítók SEM táltosok. Még csak folyamatosság sincsen közöttük ÁM MÉG HA VOLNA SEM VOLNÁNAK AZOK. 1000 év keresztény agymenése után mégis mit őriztek volna meg hitvilágunkból?! A valóságban pedig még ennyi sincs.

3. Nem arról van szó, hogy ma nem lehetnek sámánok/táltosok, DE egy mai sámán ugyanúgy másik kultúrkör sámánja, más hagyománnyal, mint ha térben mozdulnánk el táltosainktól valamerre. Ez ilyen. Ezért ódzkodom attól, hogy akár egy hiteles magyar sámánt is táltosnak nevezzek. Egyrészt mert már nincs meg az a hagyomány, másrészt úgy összemosható volna a hülyékkel.

Most hogy ezt tisztáztuk, nézzük, hogy kik a táltosok valójában: Azok a régi magyar sámánok... de, most még ne állítsuk ezt fixen, menjünk végig a gondolatmeneten sorjában, adjuk meg előre az esélyt annak, ami pedig tényleg hülyeség, legyen hát: Azok a régi magyar vagy-sámánok-vagy-nem-majd-most-kiderül, akik az I. István által beerőltetett keresztények hol erőszakos, hol csak demagóg eszmeterjesztő nyomulása (ó igen, az emberekkel fegyver nélkül is meg lehet tagadtatni a kultúrájukat) miatt megszűntek. Bár nem viharos gyorsasággal, de akik a fegyvereket túlélték, később a felejtés áldozatai lettek. Hitvilágukból mára a mesékben hagyott jellegzetes momentumok, megkövesedett - így reflexből megmaradt - népszokások maradtak hátra. Ennyi. Nem new-age kretének, akik nem elég, hogy felsőbbrendűnek kiáltják ki az agyalmányaikat a sámánizmus normális formáinál, hanem ezt őseink hitét felülbírálva teszik, ez pedig undorító. Tehát, mit is tudunk a táltosokról, mi maradt utánuk:

(Erősen leegyszerűsítve)

1. Voltak. (Ez valószínűleg mindenre igaz, kivéve, ami nincs. Különösebb következtetések levonására nem alkalmas)

2. Megmaradtak a regősénekek. - Márpedig ezek igen hasonlóak más sámánok révülés közbeni énekeihez. A különbségek betudhatóak annak, hogy a keresztény érában már nem volt szokás révülni. A szövegek keresztény elemei úgyszintén utólagosak. Mivel mindenhol, ahol sámánizmusra kereszténység telepedett, ez a jelenség megfigyelhető, ez a megközelítés NEM CSAK LOGIKUS, hanem igazolt is, bár ez nem ütőkártya. Az egyes és kettes pont bemelegítés volt. Jön a többi.

3. Népmeséinkben megvan a világfa, amely mentén a hős/táltos/sámán az alvilágba kerülhet. Az axis mundi/világtengely/világfa máshol is megvan, ám az ilyen utázás már jellemzően sámánista. Közeledünk.

4. Ó igen, a sárkány. A magyar népmesék sárkánya, az emberszerű démon a sámánista gonosz szellem/gonosz sámán (ilyen is van) figurája. A vele való küzdelem pedig már KEREK PEREC SÁMÁNIZMUS: A főhős és a sárkány látszólag indokolatlan átváltozásai (kerék, tűz, bika stb.) egy az egyben tipikus sámánküzdelmek. Pont. Nincs vita. Pláne amikor a sárkány időjárásdémon, elrabolja a Szelet, vagy a Napot, vagy hasonlót csinál, Szélkötő Kalamónáról nem is beszélve. Ezek már kerek perec dolgok.

5. Kerek perec a feldarabolódás, majd helyreállás. Tipikus, általánosan jellemző sámánbeavatás. És a főhős X-szer erősebb és szebb lesz utána, és megy is rendet rakni (legyőzni a sárkányt).

6. Saját vérből való újjászületés. Az ázsiai sámánizmus jellemző eleme. Annyira erős szokás volt, hogy olyan embert, akinek a visszatérésétől tartottak, csak úgy öltek meg, hogy ne follyon vére, vagy legalábbis ne kerüljön a földre, nehogy visszajöjjön belőle. Hát a mi meséinkben véletlenül benne van.

7. Totemhit (állatős). Tipikus. Ajánlom a Fehérlófiát minden érdeklődőnek. Ez is, és jópár fent említett lényeges dolog benne van, de annyira jó, hogy ennek tényleg már címe is maga a totemhit.

8. Hátasállaton való túlvilági utazás(Nálunk ugye táltosló). Tipikus.

9. Különböző szellemlények. Nem próbálom felsorolni őket, mert valószínűleg nem is tudnám. Időjárásszellemek, égitestek visszatérő szereplők. Talán annyira nem kizárólagos, de a körítéssel együtt nagyon az. Például mindjárt hogy táltoslovon kell eljutni hozzájuk.

10. Fölös csont, burokban születés, foggal születés.

A csoportosításba bele lehet kötni, a teljességbe is, a részletességbe mindenképpen, de nekem nem az a dolgom, hogy netes szakirodalmat szerkesszek, akit érdekel az szépen utánaolvas ITT és másutt. De a másuttot már lehetőleg ne tőlem várja senki, ennyi aktivitás elvárható. Wikipédia forrásmegjelölése, vagy tudom is én, egy kis önnállóságot kérnék szépen. Ajánlani tudom még Jeremy Narby és Francis Huxley Sámánok című könyvét. Nem szakirodalom, vagy áttekintés, hanem antropológusok érdekes történetei és riportok vannak benne. Kicsit más jellegű, de jó könyv.

Na, nézzük hát a legemlegettettebb szempontokat a sámánok és táltosok elkülönítésére. Nagyjából ebben a formában szoktak előkerülni különböző irományokban, bár a csoportosítás mindenhol egyedi. Én így foglaltam össze:

1. Míg táltos isteni ajándékként fogadja küldetését és örömmel végzi, a sámán menekül a feladat elõl, csapásként fogja fel a képességeit. - Egyszerűen szó nincs ilyesmiről. Nincs ilyen adat a táltosokról. Mellesleg gondoljunk már bele, kicsit gyanús is lehetne, ha túl nagy örömmel végeznék ezt a feladatot, nem?

2. A táltos ép, egészséges, erõs lelkû és testû ember, szuggesztív, méltóságteljes, tiszteletet, bizalmat ébresztõ, hangja zengõ, ruházata fehér, ellenben a sámán beteges, gyenge idegrendszerû, neurotikus, testileg eltérõ, megjelenése ijesztõ, bizarr, furcsa, mozgása, ruházata rendezetlen, hangja magas, rikácsoló, gyakran részeg, vagy révült. - Ez egészen egyszerűen nem igaz. Kezdve ott, hogy a táltosok kapcsán nem létező információra hivatkozik, míg a sámán rész durva elferdítést szenved. A fog/csonttöbblet a magyar kultúrában is megtalálható, igenis megtalálható. Ez az egyik. Kettő a sámánok neurotikus, talán autisztikus jellemvonása teszi lehetővé azt a gondolkodásmódot, ami a feladatára alkalmassá teszi. Egy táltos mit kezdett volna enélkül, mégis mit? Ismétlem, a táltosokra vonatkozó fenti megállapítások nem igazak, kitalációk, és minthogy minden, amit róluk tudunk az egyébként sámánista vonás, logikus, hogy amit nem tudunk, hasonlónak gondoljuk. A mesékben hasonló túlvilági utazások vannak megörökítve, mint amit ezek a "neurotikus, gyenge idegrendszerű, bizarr, furcsa" emberek átélnek egy ilyen "részeg révüléskor", ez tény. És tegyük hozzá, hogy a mai sámánista népek modern körülmények között élő tagjai, esetleg régi sámán családok mai utódai, akiken előjön a "sámán-betegség" gyakrak kiváló tudósok, akár történészek, akár zseniális fizikusok. Igen, a zsenik rendszerint fura figurák. Ez ilyen.

4. A táltos az Istennel való kapcsolatot a magányban, a csendben, a termé­szetben való elmélyülésben keresi, szert nem használ, míg a sámán "rettenetes zajjal, dobolással, ordítozással, eszte­len ugrándozással részegen, vagy révülten próbál a szel­lemvilággal kapcsolatot teremteni". - A táltosokkal kapcsolatban nincs ilyen adat. A sámánokkal kapcsolatban ízlésekről nem nyitunk vitát. Szeretem azt a zajt, a dobolást, az ordítozást, az "esztelen ugrándozást", a hangulat leírhatatlan, a hatás tényleg felszabadítja a lelket. A szerek nélküli, tiszta transz egyébként nem egyedülálló. Nem tudom, hogy a táltosaink tiszta transzot alkalmaztak-e, de ha igen, nem voltak vele egyedül a sámánok világában. A legkevésbé sem.

5. A táltos képességeit csak jó ügy érdekében használja, míg a sámán kapható rontásra, szerelmi praktikákra, stb. - Ezt nem véletlenül hagytam utoljára. Ez ugyanis kapásból öblös baromság, azt hiszem nem kell magyaráznom, hogy miért.

Igen nagy baj, hogy egyes önjelölt figurák megideologizálták, hogy miért jobb az ő hülyeségük, mint a sámánizmus normális formái, még nagyobb baj, hogy egyébként jó szándékú emberek képesek hinni nekik. Az szintén nagy baj, hogy emberek mindenáron, kényszeresen, határt és realitást nem ismerve felsőbbrendűként akarják elkönyvelni mind népüket (ha az illetők magyarok, akkor konkrétan a magyarságot) mind pedig mindent, ami azzal kapcsolatos (esetünkben a magyar kultúrát), még nagyobb baj pedig, hogy a felsőbbrendűség mércéjéül saját pillanatnyi állapotukat (ha ők most éppen keresztények, akkor azt), és ennél fogva megtagadják valódi múltunkat, és felül akarják írni a valódi történelmet, ősi kultúránkat pedig a kukába dobnák valami csinálmány marhaságért, amire magasabbrendű vallásként mutogathatnak, most konkrétan. Én sámánista vagyok, de ez nem vesz rá arra, hogy a magyar kultúra keresztény részét félre akarjam magyarázni, vagy meg akarjam hamisítani, hogy én ne legyek ahhoz képest más. Mert úgy hiszem, ez itt a baj: ha őseink hite - nem vallása, hanem hite - oly távol esett a kereszténységtől, amennyire, akkor ők, nem olyasmiben hisznek, mint őseik. De valamiért úgyhiszik, hogy ezt muszáj, de nem úgy, hogy a saját hitüket visszaállítják valami olyasmire, mint őseinké, hanem őseinkét minősítik át utólag a sajátjukhoz hasonlóvá. Gondolom azért, mert ha az eredeti felsőbbrendű, akkor ő nem hihetne másban, de mivel abban AKAR hinni, ezért annak kell felsőbbrendűnek lennie, ezért őseinknek is abban, vagy azzal ekvivalensben kellett hinniük, különben nem lettek volna felsőbbrendűek. Lehet, hogy elkalandoztam? Jellemző, de muszáj volt, mert árt nekünk az ilyesmi. Jobban árt ez nekünk, mint a szélsőlibsik hülyesége. Ők marhaságnak tartják a valódi ősi hitvilágunkat, aztán itt vége számukra. Legalább megmásítani, kitörölni, eliminálni nem akarják a valóságot.

Ne hagyjuk már el magunkat! Komolyan!

Levezetésképpen itt van egy kis zene

 

 

 

 

Címkék: vallás hit ősi sámán táltos hitvilág ős sámánizmus önjelölt

A bejegyzés trackback címe:

https://hetishaman.blog.hu/api/trackback/id/tr772278432

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.